2010. május 12., szerda

Az elmúlt hetek

Nem ment be a fejlesztéses pályázat. Nem baj majd lesz máskor mással :)

2010. április 1., csütörtök

Jogosultság kereső

Dátum: 2010.04.01
Iktatószám:
Pályázati azonosító:
Tárgy: értesítés pályázati döntésről


Tisztelt Pályázó!

Értesítem, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2010. január 14-én megjelentetett, SZE-PR-10 kódszámú, a „A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év civil programjainak támogatása” elnevezésű pályázati felhívására benyújtott xxxxxxxx pályázati azonosítón nyilvántartásba vett "Jogosultság kereső" című projektjüket a pályázat kiírója nem tudta támogatni.

Pályázata az alábbi indokkal került elutasításra:

A projekt a szakértői vélemény valamint a bíráló bizottsági döntés alapján meghaladta a minimálisan adható 20 pontot azonban a pályázati kiírásra beérkező nagy számú, megfelelő szakmai tartalmú projekt és a rendelkezésre álló forrás keretösszegéből adódóan nem kerülhet támogatásra.

A döntés végleges, annak felülvizsgálatára, jogorvoslatára nincs lehetőség.
Kérjük, továbbra is kísérje figyelemmel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatait, és őszintén remélem, hogy a későbbiekben a sikeres pályázók között üdvözölhetjük.

Üdvözlettel,
ESZA Nonprofit Kft.

2010. március 27., szombat

2010. március 18., csütörtök

http://diszpecserportal.hu/video.html?task=videodirectlink&id=33

2010. február 25., csütörtök

Új videó

Új videók kerültek feltöltésre :) de ezeket megelőzően igen nagy volt a botrány. Nézd meg az oldalt húúúúúúúh, belefáradtam.

2010. február 18., csütörtök

Fővárosi Hajléktalanellátó Intézmyények

Februártól a Menhely Alapítvány által összeállított Fővárosi Hajléktalanellátó Intézmyények című infós füzetet nem tudjátok letölteni a portálról, ha a munkátokhoz szükségetek van rá, kérjük, hogy írjatok a diszpécsernek a

következő címre: diszpecser@menhely.hu vagy hívjátok a +36-1-338-41-86 telefonszámot

a korábbi számok még elérhetőek

2010. február 15., hétfő

jogosultság kereső

Ma bement a pályázat az esza-hoz egy jogosultság kereső írására, ha sikerül az remek lesz igazi nagy dobás. Van azért szomorú is ebben a dologban mivel mint kiderült érdekeket sértek vele, sebaj igyekszem a legtöbbet kihozni belőle úgy hogy mindenkinek a legjobb legyen.